Száll a hinta

Két darab nagycsúszda, hagyományos és fészekhinta, valamint libikóka és rugós játék is helyet kapott a gyereknapon átadott játszótéren.  A gyerekek már a megnyitó elött birtokba vették az új teret.  
 
Hende Csaba beszédében úgy fogalmazott, hogy könnyű olyan településvezetést támogatni, ami tudja mit akar, és hogy hová tart. Szólt még arról is, hogy elindult a kerékpárút építése is és hamarosan elindul a templomnak a felújítása is.  Örömét fejezte ki, hogy közel 5 millió forintból megépült a játszótér. 

Hende Csaba
Fotó: Prim M.


 
Tarsoly Alfonz polgármester elmondta, hogy ugyan van a főút túloldalán egy játszótér, de mint tudjuk a település anno három részből állt össze és hosszas tanácskozás után esett a közösségi épület udvarára a választás. A tervek szerint még egy kaput fog kapni az óvoda felől a játszótér, ez azért is fontos, mert a település 20% -a gyermek. Tavaly nyolc, idén négy újszülöttel bővült a település.  
Sajnos az előző hetek csapadékos időjárása végett az utolsó előtti pillanatban készült el a játszótér közösségi munka összefogásával. Mintegy 45 köbméter gyöngykavicsot terítettek el a területen. A megnyitó után Galambos Berni és Bujtás Ervin gyermekkoncertje fokozta a hangulatot.  

[ngg src=”galleries” ids=”5″ display=”basic_thumbnail” thumbnail_crop=”0″ images_per_page=”50″ number_of_columns=”3″]

More From Author

Itt a szomorú adat,hogy városokban és településeken hányan haltak meg koronavírusban

Megkezdődik a Kőszeg-Szombathely vasútvonal felújítása

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük