Öt tűzesethez kaptak riasztást a Vas vármegyei tűzoltók az elmúlt napokban. Volt olyan kárhelyszín, ahol lakosságvédelmi intézkedésre is szükség volt.
Töltés közben szikrázott, majd kigyulladt pénteken délután egy elektromos roller Jákon, az Erdélyi József utcában. A tűz a roller tárolására szolgáló melléképületre is átterjedt. A Szombathelyi hivatásos és a Vas vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat egysége vízsugarakkal a lángokat eloltották, majd kéziszerszámokkal bontották meg a fa szerkezetből készült melléképületet.
Száz négyzetméteren égett szombaton hajnalban egy sorház hátsó épületének tetőszerkezete és a mellé épített fa,- illetve lemezgarázs Sárváron, az Erdély utcában. A tűz a sorház másik lakóingatlanának tetőszerkezetére is részben átterjedt. A sárvári és a szombathelyi hivatásos, valamint a Vas vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat egysége három vízsugárral a tűz továbbterjedését először megakadályozták és eloltották a lángokat. A tűzzel érintett házból az egységek egy propán-bután gázpalackot is kihoztak, amit nem ért hőhatás. A tűz keletkezésekor az ingatlanban hárman tartózkodtak, akik időben el tudták hagyni a házat. A tűzeset következtében az ingatlan lakhatatlanná vált, hat lakó elhelyezéséről az önkormányzat gondoskodott.
Üres rakterű dobozos kisteherautó motorterében keletkezett tűz szombaton délután Sárváron, a Gyöngyös utcában. A város hivatásos tűzoltói áramtalanították a járművet, egy vízsugárral a tüzet eloltották és hőkamerával vizsgálták át az autó motorterét.
Hálózati elosztóra csatlakoztatott hűtőszekrény és a környezetében lévő berendezési tárgyak égtek szombaton este egy szombathelyi első emeleti lakásban, a Sugár úton. A szombathelyi hivatásos és a Vas vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat egysége légzőkészülékben hatolt be az ingatlanba, amibe a tűz keletkezésekor nem tartózkodott senki. Az egységek egy porral oltó tűzoltó készülékkel és egy háti puttonyfecskendővel a tüzet eloltották. A tűzoltók továbbá átszellőztették a lakást és a lépcsőházat, amihez egy nagy teljesítményű ventilátort használtak. A tűzoltás idejére a szomszédos ingatlanokat összesen kilenc ember hagyta el, akik a tűzoltást követően visszatérhettek a lakásokba. Az eset során lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.
Elektromos kapcsolószekrény égett tegnap délután egy borgátai hétvégi háznál, a Hársfa utcában. A sárvári hivatásos, az egyházashetyei és a köcski önkéntes tűzoltók három darab porral oltó tűzoltó készülékkel és az áramtalanítást követően egy vízsugár segítségével oltották el a tüzet. Az egységek az oltást követően hőkamerával a kapcsolószekrényt átvizsgálták és a helyszínre kérték az áramszolgáltató szakembereit. A tűzeset során lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség.