Trianon 101

Tarsoly Alfonz polgármester az ünnepség résztvevőinek úgy fogalmazott, nem is annyira ünnepről, inkább emlékezésről lehet beszélni, hiszen Magyarország kétharmadának elcsatolása máig élő trauma. Kijelentését mintegy igazolva, Karinthy Frigyes Trianonról írt, fiához intézett sorait, látható megrendültséggel olvasta fel. Kiemelte az előző vezetés munkáját és köszönetet mondott Márfi Ernőné Kiss Anita Katalin volt polgármesternek,hogy az ő munkája révén is létrejöhetett a park. Később kerékpáros szervízpontot is szeretnének létesíteni a pihenő parkban. Továbbá köszönetet mondott a Kruris KFT vezetőjének ( Szabó Gellértnek) és képviselőtársainak,hogy ilyen szép parkot létrehoztak,főleg Papp Felber Anitának aki a park botanikáját,növényeinek helyét találta ki.

Ezt követően dr Hende Csaba, a térség képviselője az egy évszázados döntés példátlan igazságtalanságát idézte fel, hiszen mint emlékeztetett, Magyarország csupán belesodródott Ausztria oldalán az I. világháborúba, mégis mi szenvedtük el a legnagyobb területi veszteségeket. A képviselő mégis azt hangsúlyozta: június 4-e csak azért se a gyász, hanem a nemzeti összetartozás napja legyen.

[ngg src=”galleries” ids=”6″ display=”basic_thumbnail” thumbnail_crop=”0″ number_of_columns=”3″]

More From Author

Vers a peronon – Nyáron és ősszel már országszerte hallhatók versek a vasút- és buszállomásokon

Helyi család a legjobb közlekedő

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük